Verne Gyula

1. fejezet

1860. március 9-én éjjel egy elszabadult hajó hánykolódott az óceánon. A hajó neve: Sloughi, fedélzetén 4 gyerekkel (Gordon, Briant, Doniphan és a hajósinas Moko), a schooner társalgójában pedig további 11 gyerek várakozott (Iverson, Baxter, Cross, Webb, Service, Wilcox, Dole, Costar, Jacques, Garnett, Jenkins, és Gordon kutyája: Phann).
A vihar elsodorta Mokót, beszorult a felső párkányzat és a hajóorr találkozásánál levő sarokba. Briant kúszott utána és kimentette.
5 óra tájékán szárazföldet pillantottak meg, de nem tudtak rendesen kikötni, a hajó gerince sziklának ütközött, és bal oldalára dőlve megállt messze a fövenyparttól. 

2. fejezet

A hajó szerencsére nem kapott léket, de a szélvihar nem csendesedett. Még messze voltak a parttól, de szerencsére az egyik csónakjuk épségben megmaradt.
Doniphan és az őt követő Wilcox, Webb és Cross ki akartak evezni a csónakkal, de Briant megakadályozta. A többiek is egyetértettek vele, meg akarták várni a teljes apály beálltát. Félő volt, hogy a kis csónak a viharban valamelyik szikla élének csapódik, nem jutnak így vele a partra.
Briant kötelet akart átdobni a szirten, hogy a végét a sziklafalakhoz rögzítve partra tudják vontatni magukat. A hatalmas hullámok azonban meghiúsították a tervét, vissza kellett térnie a hajóra. Elmúlt az apály, de a vihar nem. 2 óra előtt a dagály magasabbra emelte a schoonert, egy szökőárnak tűnő hullám pedig felkapva átemelte a szirteken és szerencsésen egészen a fövenypart közepéig sodorta ki. 

3. fejezet

Ebben a fejezetben megismerkedhetünk a szereplőkkel. A Chairman nevelőintézet növendékei voltak, Új-Zélandból, Aucklandból érkeztek erre a szigetre. Eredetileg a schoonert a szüleik bérelték ki nyári szünetre, egy hathetes útra rendezkedtek be. A fiúk mind angol származásúak voltak, kivéve Briant és Jacquest, akik franciák és az amerikai Gordont.

Doniphan és Cross szülei gazdag földbirtokosok voltak, Új-Zéland előkelőségei közé tartoztak. A fiúk 13 évesek elmúltak, unokatestvérek. Doniphan (gúnyneve: Lord Doniphan), értelmes, szorgalmas, mindig az élen akart járni, de ugyanakkor gőgös és uralomra vágyó is volt, ami miatt gyakran került konfliktusba Brianttal. 
Cross közepes diák, de bámulattal töltötte el minden, amit Doniphan tett vagy mondott. 

Baxter – velük egy osztályba járt, 13 éves, megfontolt, szorgalmas ügyes kezű fiú, egy meglehetősen szerény vagyonú kereskedő gyermeke. 

Webb és Wilcox alattuk járt egy évvel, 12 évesek. Mindkettő akaratos, civakodó természetű, előkelő család leszármazottja.
Garnett és jó barátja Service 12 évesek. Garnett egy nyugalmazott hajóskapitány gyermeke, Service egy jómódú ültetvényes fia. Elválaszthatatlan barátok, családjaik is jó viszonyt ápolnak egymással. 

Jenkins és Iverson 9 éves. Jenkins az Új-Zélandi Tudományos Társaság igazgatójának a fia, Iverson a Szt. Pálról elnevezett érseki templom lelkészének gyereke. A legjobb diákok között emlegetik őket. 

Dole és Costar 8 évesek, mindkettő apja az új-zélandi hadsereg tisztje. Dole igen makacs, Costar pedig nagyon torkos. 

Az amerikai Gordon a legidősebb, 14 éves. Kissé félszeg, nehézkes fiú, de higgadsága jó szolgálatot tesz, amikor Briant és Doniphan közti ellentétet el kell simítani. Bostonban született, árva, nincs más rokona, csak a gyámja, egy tiszteletbeli konzul, aki Új-Zélandon telepedett le. 

Briant és Jacques apja mérnök, Új-Zéland mocsarainak lecsapolási munkálataiban vett részt. Briant nem túl jó tanuló, de felfogóképessége, emlékezőtehetsége kitűnő, vakmerő, kitűnő tornász, jó vitatkozó.
Jacques a Chairman intézett legpajkosabb tanulója, aki gyakran keveredett bajba. A hajó indulása óta azonban teljesen megváltozott a természete. 
Phann – Gordon amerikai vadászkutyája. 

A hajó indulásra készen állt február 14-én. A fiúk a hajón aludtak, a legénység a parton tartózkodott egy kikötői kocsmában. A jacht kötele eloldódott és a schooner kifutott a nyílt tengerre. Összeütköztek egy gőzhajóval, melynek következtében a hátsó névtáblájuk lesodródott. Amikor másnap rájöttek a hozzátartozóik, hogy eltűntek, ezt a névtáblát megtalálták, így azt gondolhatták, a hajó elsüllyedt. 

4. fejezet

Kontinensre vagy szigetre vetődtek? Ez a kérdés foglalkoztatta leginkább a hajótörötteket. Emberi életnek nem látták nyomát a szigeten.
A hajó erősen oldalra dőlt, a feneke alaposan megrongálódott, de ideiglenesen megfelelt még szálláshelynek, míg jobbat nem találnak. 
Moko, a hajósinas készített ételt a teljesen épen maradt konyhában, majd aludni tértek. Briant, Gordon és Doniphan pedig felváltva őrséget állt, de az éjszaka nyugodtan telt .
Másnap a kisebbek élelmet gyűjtöttek, a nagyobbak számba vettek mindent, amit a hajón találtak. Úgy tűnt, a készleteik hosszú időre elegendőek lesznek

5. fejezet

A hely, ahova vetődtek, valószínűleg közelebb lehet a Déli-sarkhoz, mind Új-Zéland. Félő volt, hogy a tél nagyon kemény lesz. Körülbelül 6 hetük volt, hogy elhagyják a hajót és biztos szállást találjanak. 
Lapályos területre kerültek, egyetlen magasabb pont a part mögött emelkedő sziklafal és az öböl végében levő hegyfok. Briant ide akart eljutni, hogy a tetejéről körbenézzen. Március 16-án indult útnak, a vártnál azonban lassabban tudott haladni, csúszós sziklákon , süppedő moszatokon kellett magát átverekednie. A hegyfok lábához érve pingvineket pillantott meg. Itt egy órán át pihent , majd nekivágott a sziklának. 
A szikla tetejéről jól belátott mindent, de nem tudta megállapítani, szigeten vagy kontinensen van-e. Ha sziget, az jól látszott, hogy igen nagy kiterjedésű volt. Mielőtt leereszkedett volna, újra körbenézett. A látóhatár legszélén, a legutolsó erdős folton túl a szemébe ötlött egy kékes vonal, amely több mérföldön át észak-dél irányban haladt. Minthogy keleten is tengert látott, úgy gondolta, a Csendes-óceán egy szigetén vannak. Visszatért hát a hajóhoz. 

6. fejezet

Briant beszámolt a látottakról, de Doniphan megkérdőjelezte. További felderítőutakat terveztek el a keleti irányban megpillantott tengerhez.  A vihar miatt egy ideig még várakozniuk kellett a felderítésre, addig is a környezetüket térképezték fel.

Március 27-én a kisebbek felfedeztek egy hatalmas teknőst, de nem tudták megfékezni a nyakába dobott kötéllel. Jenkins Costart a teknős hátára ültette, miközben az menekült volna be a vízbe. Végül rudak segítségével a hátára fordították és elejtették. 
Április 2-án vált az időjárás megfelelővé a felderítéshez. Több napos távollétre készültek, hogy ne kelljen idő előtt visszafordulniuk. Gordon a kicsikkel maradt, Briant, Doniphan, Wilcox és Service és Phann pedig útra kelt.

7. fejezet

A terv szerint a sziklafal aljában haladtak, amikor Service észrevett egy beomlást. Itt könnyen fel tudtak mászni a sziklafal felső pereméig. Innen azonban nem látták a tengert, amit Briant a hegyfokról pillantott meg. Tovább kellett hát menniük. Útközben egy ember alkotta átjárót találtak a vízben.

Az éjszakát az erdőben a fák alatt töltötték. Reggel, felkelve meglepődve vették észre, hogy nem egy bozótban aludtak el, hanem egy lombkunyhóban. 
10 óra tájt elérték a tengert, melyet Briant fedezett fel. Ameddig a szem ellátott, nem volt szárazföld  máshol. Szomorúan indultak volna haza, de Phann hirelen felugrott és a vízhez rohant inni. A fiúk is belekóstoltak, édesvíz volt. 

8. fejezet

Déli irányban fel akarták térképezni a területet. Egyrészt tudni akarták, kik laknak a szigeten, másrészt védettebb lakhelyet akartak keresni maguknak télre. 
A szabad ég alatt éjszakáztak. Másnap újra emberi nyomokra bukkantak, egy félig elkorhadt csónakra, egy öreg bükkfa kérgébe pedig ez volt bevésve:

FB

1807

Phann megtalálta a barlangot is, ahol egy ember élhetett, majd egy bükkfa alatt ráakadtak a csontvázára is.

9. fejezet

Átkutatták a barlangot, száraz, széles vájat volt, védve a tenger felől fújó szelektől. A hajtöröttnek nem sok tárgya akadt, vadászni is bólával vadászhatott (eldobta a bólát, az rátekeredett az állat lábára, így nem tudott elmenekülni), és csapdákat állított fel. Találtak egy órát, melybe egy név is volt vésve: Delpeuch, Saint-Malo, egy füzetet, de sajnos olvashatatlanná vált az írás benne. Néhány szót tudtak kibetűzni belőle, a hajótörött nevét: Francois Baudoin. Ez a monogram volt a fába is bevésve. 53 éve vetődött ez a francia hajótörött a szigetre és itt is fejezte be az életét, anélkül, hogy segítséget kapott volna. 
Egy térképre is ráakadtak, a hajótörött egész pontosan felvázolta a sziget fontosabb földrajzi részleteit. Ez lezárta a vitát, minden kétséget kizáróan szigetre kerültek. Francois Baudoint eltemették, majd visszatértek a hajóhoz a térkép alapján. 

10. fejezet

Eldöntötték, hogy átköltöznek a francia hajótörött barlangjába. A hajót le kell bontaniuk úgy, hogy minden használható alkatrészt megmentsenek. Addig is sátrakban aludtak a folyópart mellett. 
A vitorlás roncsaiból tutajt építettek, azon fogják elvontatni a súlyosabb tárgyakat. A hőmérséklet több ízben is 0 fok alá süllyedt, sietnük kellett. Egy vihart végül nem bírt ki már a hajó, darabjaira esett. 

Április 28-án már a folyóparton volt mindaz, ami a Sloughiból megmaradt. Megépítették a tutajt, május 3-án elkezdődött a berakodás. Az árbócrudat felvitték a parton levő szikla tetejébe, hogy jelezzenek az esetleg erre járó hajóknak, majd nekiindultak az útnak.  

11. fejezet

A barlang kicsit szűkös volt ilyen sok embernek. A hajó nagy ebédlőasztalát a barlang közepébe rakták, behordták az ágyakat és a homokos földön szépen elrendezték őket. Moko, a hajósinas és Service a sziklafal mellett vacsorát főztek. 
Éjjel Wilcox és Doniphan őrködött és őrizte a tüzet.
Május 13-án a konyhát is betették a barlangba, füstcsőnek kivágva a helyét a barlang falában.
Takarékoskodniuk kellett a lőszerrel, ezért ők is csapdákat készítettek, de tudtak még fogni pisztrángot, lazacot is.
Május 17-én az egyik csapdába esett egy strucc. Service meg szerette volna szelidíteni és hátaslónak idomítani.  

12. fejezet

A fiúk elkezdték kibővíteni a barlangot. A munka során gyanús zörejt hallottak a fal túloldaláról. Phann bebújt a kivájt járatba és a hátán felborzolt szőrrel, vicsorogva jött ki onnan. Másnap a kutya eltűnt. 
Rájöttek, hogy a barlang kibővítésekor vésett vájat túloldalán egy másik barlang lehet, Phann oda szorulhatott be. Tovább folytatták a munkát és valóban, átszakadt a fal, Phann kiszabadult. 
A másik barlang ugyanolyan széles és magas volt, mint a Francia barlang, de sokkal mélyebb. Sakálok otthona lehetett, velük végzett éjjel a kutya. Amikor azonban a szűk nyíláson Phann is bement a barlangba az beomlott.
A szűk járatot folyosóvá alakították és átköltöztek a nagyterembe. A régi, francia barlangban maradt a konyha, éléskamra és ebédlő. 
A tó felőli bejáratot kiszélesítették annyira, hogy a schooner egyik ajtaját be tudták helyezni.
A folyosó oldalába két üreget is vájtak, egyiket ajtóval zárták le, ide helyezték a lőszereket. 
Június 10-én eldöntötték, elnevezik a sziget fontosabb pontjait, hogy jobban tudjanak tájékozódni. A francia barlang, a Sloughi öböl adott volt, de új nevek is születtek, mint Zéland folyó, Család-tó, Áltenger-fok, Gát-patak, Vihar-part. A sziget neve pedig az intézetükről: Chairman-sziget lett. Vezetőt is választottak egy évre, Gordont. 

13. fejezet

Gordon munkatervet alakított ki, a fiúk a megmentett könyvtár segítségével folytatták a tanulást. Hetente kétszer előadást tartottak tudományos, történelmi, vagy napi eseményekkel kapcsolatos kérdésekről. 
Az időt is mérték, megvolt a Sloughi naptára, voltak hajóóráik, melyeket mindig felhúztak. Baxter naplót kezdett el vezetni a napi történésekről. 
Doniphan és Briant ismét összetűzésbe keveredett. Cross véletlenül túl nagy erővel megdobta hógolyóval Jacquest. Briant megkérte Crosst, hogy még egyszer ne forduljon ez elő. Az eset azonban hamar elmérgesedett, Gordon vetett véget neki, Briantnak adva igazat. 
Gordon Baxterrel kidolgozta, hogyan kerülhet folyóvíz a barlangba.
Július 9-én a szél iránya megfordult, metsző hideg levegőt hozva. Bár a tűzhelyet jól megtömték, alig ment 5 fok fölé a hőmérséklet. A szirtfal közelében fát gyűjtöttek a tüzeléshez. 

14. fejezet

A nandu sajnos nem akart megszelidülni. Service végül megpróbált felkapaszkodni a nehezen felkantározott strucc hátára, de az elrohant és levetette a hátáról. 
November 5-én Gordon, Doniphan, Baxter, Wilcox, Cross és Service újabb felfedezőútra indult. Északon homokos térségekre leltek, itt alig volt nyoma élőlénynek. 

15. fejezet

 Visszafelé a barlanghoz másik úton mentek. Felfedezték a trulka ás algaróbe bogyót, melyből erjesztéssel italt tudnak majd készíteni, a winterafákat, melynek kérge a fahéjat pótolhatja, és a pernettia néven ismert teafát,
Baxter bemutatta bóladobó tudományát, elejtett elevenen egy vikunát, melyhez két gida is tartozott, majd egy guanakot, melyet igavonó állatként akartak hasznosítani.